Különleges hangképzési formák

Különleges hangképzési formák

Suttogás

A fül-orr-gégész szakorvos gyakran figyelmezteti a gégegyulladásban szenvedő beteget, hogy kerülje a suttogást.

Suttogáskor a hangszalagok teljes hosszukban zárva vannak; a hangszalagok hátsó harmadában lévő porcos terület azonban nyitott, és a tüdőből kiáramló levegő ezen a résen át távozik. A súrlódó levegő miatt suttogáskor a hangképzés alapja aperiodikus rezgés. Ilyenkor csak a hangszalagok 1/3-át használjuk hangképzésre, mely jelentősen megterheli a gyulladt nyálkahártyát. Jellemző még a suttogásra egyfajta „préselés”, erőltetés, melyet a lefelé és befelé nyomódó hangszalagok eredményeznek.

A témába vágó amerikai felmérés során több mint száz embert vizsgáltak meg alaposan különböző hiperérzékeny szondák és egyéb eszközök segítségével. A kutatás fő tárgya a gége és a hangszálak aktivitása volt egy tíz fokozatra osztott hangerőskálához igazítva. Az eredmények nem általános érvénnyel ugyan, de azt igazolták, hogy a suttogás valóban megterhelőbb e szerveinkre nézve, mint a hétköznapi beszédhang

Ennek a következménye, hogy ha a beteg nem kerüli el a suttogást, gyulladás elhúzódóvá, a rekedtség tartóssá válhat.

 

Hasbeszélés

A hasbeszélés (fonetikai szakkifejezéssel: ventriloquia) igen ősi foglalkozás és megtévesztő mutatvány, amelynek eredete valószínűleg több ezer évre nyúlik vissza. Feltételezések szerint eredetileg nem a szórakoztatás, hanem a befolyásolás eszköze volt, amennyiben a hasbeszélő azt állította, hogy az égiekkel folytat párbeszédet a jövendőmondás érdekében.

A hasbeszélés a gégének és az ínyvitorlának sajátságos mozgásával hozható létre, még pedig mély belélegzést követő lassú kilégzés segítségével. Ehhez még hozzájárul a hang elváltoztatása. A gége és a lágyszájpad magasra emelésével, a nyelv hátrahúzásával és csupán a nyelvhegy mozgatásával speciális technika kialakításával hozható létre ez a hanghatás.

Ha gégénket ilyen alkalommal tükörrel megvizsgáljuk, úgy látjuk, hogy a hangszalagok hátsó fele ekkor szorosan egymáshoz nyomódik, akként, hogy csak elülső része rezeg szabadon, miáltal a hang tompábbá és magasabbá válik. A pajzsporc rezgése, mely különben a beszéd közben ujjal tapintható, a hasbeszélőnél teljesen hiányzik, mert mély belélegzés után kevés nyomású levegővel mozgatják hangszalagjaikat. Olyan beszédképzésről van szó, amely közben az állkapocs és az ajkak mozgásai minimálisra redukálódnak, és a hangzók minőségének előállítása a beszédképző szervek módosított pozícióival történik. A beszéd így érthető marad, de több tekintetben eltér a normál képzési módtól. Erre a képzési módra jellemző, hogy a rekeszizom – akárcsak belégzéskor – mindvégig le van süllyesztve. Ezáltal a levegő sokáig bent tartható, és felhasználható beszédképzésre. A hasbeszélésre általában magasabb alaphang jellemző. A gégefedő porc részlegesen zárja a gégenyílást, és a garat is szűkebb, mint a normál beszédprodukcióban. Ezek is azt a célt szolgálják, hogy a levegő lassabban távozzon, így egy levegővel hosszabb beszédegységeket lehessen létrehozni

 

 

Jódlizás

A jódlizás főként az ausztriai Tirol és Svájc népies, szöveg nélküli éneklésmódja. Az énekhang időnként csuklásszerűen a magas fejhangokkal váltakozik, hangok képzésekor a fej rezonál. A technikát segíti a nyitott, illetve zárt magánhangzók kiejtése, a tág hangközök magas és mély hangjain. Tirol tartomány hegyvidékein használták az egymástól távol levő hegycsúcsok lakosai, sokszor így üzentek egymásnak. Egy idő után a vidék népzenéjének részévé vált. Sokszor szavak nélkül, csak magánhangzók „torokhangról” hirtelen egy másik magánhangzó „fejhangra” való ugrása, amely általában legkevesebb 2 teljes hangtávolságra van egymástól.

 

Felhangéneklés

A torokéneklés vagy felhangéneklés énektechnika a nyugati, megszokott énekléstől lényegesen eltérő, szokatlan hangszínű, egyszerre több hangot megszólaltató éneklés. Ez a technika abból áll, hogy az énekes egy hosszan kitartott alaphang felhangjait, formánsait manipulálja szájjal, nyelvvel, illetve a torok üregének változtatásával.

A népzenekutatók szerint a torokéneklés a természet – különösképpen a szél és a víz – harmonikus hangjainak utánzásából alakulhatott ki.

Ezzel a technikával lényegében egyszerre két hangon tud az énekes énekelni: a hangszálai által keltett alaphangon, valamint annak egy felerősített felhangján.

 

 

Fütyülés

A fütyülésnél a hangprodukcióban szerepet kap az énekléshez hasonlóan a tüdő, az artikulációhoz szükséges szájüregi szervek, rezonátorüregek (arcüregek, homloküregek), ugyanakkor a gége szerepe kevésbé jelentős. Az emberi füttyhang régebben elsősorban jelzést, figyelmeztetést jelentett, és csak később alakult ki az un. füttynyelv. Már egyszerű szavak formálására is alkalmas volt. A fütty, mint zenei eszköz, a reneszánszban jelent meg, már zenedarabokat is írtak rá. A magasságát, frekvenciáját és hangerejét döntően az ajak és a nyelv által kialakított “csatorna” befolyásolja.

Különleges technikával és tehetséggel hosszú zenei műveket lehet ily módon előadni. A stílus világhírű előadója a magyar Hacki Tamás, aki egyéniségével, előadói képességével meghódította a világot.

 

 

Jó egészséget kíván:
Dr. Kótai Zsuzsanna
A Hangdoktor

Comments

comments