
23 May A magyar foniátria története
A fogyatékos emberek sorsának megkönnyítése hosszú éveken át nem volt megoldva. Ezeket az embereket sérültnek, munkára, együttélésre alkalmatlannak gondolták, és mint ” betegeket” kezelték. Beilleszkedésük a társadalomba lehetetlen volt. Magyarországon először az 1790-es években merült fel annak a lehetősége, hogy gyógypedagógiai intézmény alakuljon ki.
Cházár András Bécsben ismerkedett meg a Siketek Nevelőházával, és az ő javaslatára és támogatásával nyílt meg az első gyógypedagógiai intézmény 1802-ben Vácott. Itt indult el a logopédia magyar művelése is, innen jelentek meg az első közlemények.
Ranschburg Pál ideggyógyász Európa-hírű Gyógypedagógiai-Pszichológiai Labort (1902-1926) alakított ki, ahol a beszédgyógyítással orvosok, pszichológusok, gyógypedagógusok foglalkoztak.
A hangképzési zavarok kutatása Ónodi Adolf nevéhez fűződnek, aki a gége anatómiájával, beidegzésével, működésével foglalkozott.
Az első önálló foniátriai ambulanciát a Germán Tibor által vezetett Budapesti Egyetem Fül-orr-gégeklinikáján1928-ban rendezték be. Az ambulanciát elsősorban akkor hangképzési zavarban szenvedők és énekesek keresték fel.
Meg kell említenünk Bárczi Gusztáv nevét is, aki nemzetközi hírnévre tett szert a súlyosan nagyothallók hallás és beszédfejlesztésére javasolt eljárásával.
Réthi Aurél az egyik nemzetközileg is leginkább elismert gégész, nevét műtéti megoldások is viselik. Szakírói tevékenysége, munkássága alapján a gégészet és a foniátria egyik legnagyobb hazai egyénisége. A fonokirurgia ( a gége olyan műtéti beavatkozása, mely a hang javítására szolgál) egyik kezdeményezője volt.
A hazai beszédorvoslás úttörője, Hirschberg Jenő 1962-ben a Heim Pál Kórházban megnyitotta az első gyermek foniátriai rendelést. A HIETE (Orvostovábbképző Intézet) első klinikai foniátriai ambulanciáját Frint Tibor alapította és vezette, ez lett a hazai foniáter képzés iskolája.
Az első magyar nyelvű tankönyv is az ő nevéhez fűződik, 1968-ban jelent meg: A hangképzés és zavarai,beszédzavarok ((Frint, Surján).
1966-ban önálló egyesületként alakult meg a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság. Számos magyar szakember képviselte hazánkat a nemzetközi fórumokon is.
Ma minden nagyobb városban működik foniátriai szakrendelés, ahol képzett szakorvosok foglalkoznak a hangképzési zavarok diagnosztikájával és kezelésével.
A mai, korszerű, tudományos alapossággal megírt tankönyv 2013-ban jelent meg:
Foniátria és társtudományok (szerk: Hirschberg Jenő, Hacki Tamás, Mészáros Krisztina)
Jó egészséget kíván:
Dr. Kótai Zsuzsanna
A Hangdoktor